2008.09.04. 11:00 | Wéber Gabriella
Megismerhetjük személyiségünk
főbb jellemzőit az aura-színeink segítségével?
A XVII. Században Isaac Newton felfedezte, hogy a fehér fény különböző színekből áll. Ha a fény egy prizmára vetül, a szivárvány színeire bomlik fel. Valamennyi szín együtt képezi a színképet és spektrumszíneknek is nevezzük őket. Figyeljük meg a következő képen a szivárvány színeit, a hét fő csakra színeit láthatjuk. (vörös, narancs, sárga, zöld, kék, indigó, ibolya).
Az auraelemzésnél nemcsak a színek milyensége ad fontos információt az egyén megismerésére, hanem a színek intenzitása, tisztasága, élénksége, továbbá a különféle színek egymással való kölcsönhatását ill. elhelyezkedését az aura egyes területein is figyelembe kell venni. Látható, hogy a szivárvány színei is összefolynak, nem határolhatóak el élesen egymástól. Az aura színeit sem részenként, hanem egységében kell figyelembe venni.
A színek szimbolikus jelentéstartalommal bírnak, amelyeket az emberiség sok-sok évezred alatt megfigyeléseit és tapasztalatait összevetve egységesített. Az egyiptomi hagyományok szerint a három alapszín (a vörös, a sárga és a kék) a test – lélek – szellem hármasságát helyettesítik. Így testesítik meg a színek az emberek tulajdonságait, érzelmeit, viselkedését irányító energiákat.
A következőkben a vörös, a narancs és a sárga alaptípusú emberek auraképei következnek rövid magyarázattal. Közös bennük, hogy energiáik nagy részét az anyagi világban való helytállás tölti ki. A biztonságérzetük megteremté- sére, társas kapcsolataik rendezésére és önbizalmuk kiegyensúlyozására törekednek. A vörös ember küldetése az élet megtapasztalása és élvezete itt és most. Ezt olvashatjuk le a képen látható 50 éves férfi aurájából is. Ő egy olyan ember, aki abban hisz, amit megfoghat, megszagolhat vagy láthat. Az erőcsakra aktívabb működése mutatja, hogy fontosak számára a testi örömök, hajlamos a túlzott alkoholfogyasztásra is. Erős személyiség, aki nagy egóval rendelkezik, vágyik a sikerre és érvényesülésre. Mivel ezt nem sikerült megvalósítania eddigi életében sokszor tehetetlennek érzi magát. Ilyenkor jellemző viselkedésére a hirtelen harag, türelmetlenség, bosszúállás, gúnyolódás. A szívcsakra alulműködése utalhat zárkózottságra, empátiahiányra és a megbocsátásra való képtelenségre. Közönyt, érdektelenséget, a belső béke hiányát és az immunrendszer csökkent működését is mutathatja.

A következő kép egy sárga típusú ember auráját mutatja. A 22 éves lány alsó három csakrája aktív, ami azt mutatja, hogy fontosak számára a fizikai világ értékei. Sikerorientált típus, aki céltudatosan megy előre. Energikusság, elsöprő lendület, folyamatos nyug-hatatlan kíváncsiság jellemzi. Szabadságszerető jellem, ha-talmas függetlenségvággyal. Kerüli a felelősségvállalást. Mint a legtöbb sárga típusú ember, Ő is szereti élvezni az életet, fontos számára az öröm, az elismertség. A zavaros árnya-latok mutatják, hogy olykor túlságosan korlátozó egyéniség, akinek merev a szemléletmódja, sokszor aggodalmaskodik. Maxi-malista önmagával szemben. Nehezen emészti meg az élet dolgait, ezért is vannak gyomorproblémái. A piszkos piros árnyalatok mindkét oldalon belsőfeszültséget mutatnak, amit a külvilág is észrevesz rajta.
A konkrét esetek
bemutatásán keresztül láthatjuk, hogy a színek valóban megmutatják főbb
személyiségjellemzőinket és az életünket meghatározó energiákat. Önismeretünk
fejlesztésével tisztába kerülünk saját tulajdonságainkkal. Így képessé válhatunk pozitív
tulajdonságaink erősítésére. Ahogy saját magunkat megtanuljuk elfogadni,
tisztelni úgy leszünk képesek másokat is feltétel nélkül elfogadni, szeretni.
« vissza